Gyere velünk a teák világába!

Utazás a teák világában

Utazás a teák világában

Teatörténetek 2.

2019. április 09. - Tea Somerset

Stenczel Timi blogja a teákról

Gyakran fordul elő az, hogy lefőzök valamilyen teát, majd a soron következő vásárló pont olyat kér. Megfigyeltem azt is, hogy minden nap van valamilyen sláger tea. Nem tudom, ez vajon mitől függ, mert teljesen változó. Van, amikor a gyömbéres narancsos gyümölcsteából fogy egy nap alatt nagyon sok, máskor meg fehér teából - amit egyébként alapvetően ritkábban vásárolnak, ezért furcsálltam, mikor ebből vittek kimagaslóan többet - például a Pai Mu Tan-ból, de feketéből vagy zöldből ugyanígy előfordult már. Aztán az is feltűnt, hogy bizonyos napokon a vásárlók nagy része ugyanazon (általában tíz vagy húszezres) címlettel tudnak csak fizetni. Ami amúgy kellemetlen, mert sok ilyen után már nehézkes visszaadni. De egyébként ettől is csak izgalmasabb a munka, mert úgy kell sakkozni a pénzzel akár egy stratégiai játékban, ahol többször megfontolod, hogy akkor most mivel merre lépsz. És külön odafigyelsz a részletekre. Itt például arra, hogy ne felejts el aprót kérni. 

Szóval, különös "véletlenek" ezek. Valójában én úgy hiszem, hogy minden okkal történik. Van is erre egy szuper kifejezés - szinkronicitás. Nem valami hókuszpókusz ez, egy osztrák biológus (Kammerer) tudományos aspektusból kutatta a témát és jutott arra, hogy bizony ez egy, az élet minden területén létező jelenség. Hasonló hasonlót vonz. Ezt biztosan Te is észre vetted már, még ha jobban nem is mélyedtél el a témában. Te mit gondolsz, veled szokott ilyesmi történni? Ha nem, akkor szerintem csak nem veszed észre. 

Nekem jelenleg a legjobb barátnőm - már már inkább testvéremnek, vagy ha nem lenne túl elcsépelt, lelkitársamnak nevezném - és köztem, illetve életünk epizódjai között húzódnak szinte rémisztően hasonlatos egybeesések. 

Érdemes szétnézni szerintem a környezetünkben, illetve a minket körülvevő embereken, sokat lehet belőle tanulni. Akár válaszokra bukkanni.  Ha tanácsolhatom, szentelj különös figyelmet a következő napokban arra, mi történik Veled, körülötted. A legtöbben csak úgy élnek, anélkül, hogy észre vennék ezeket a rendkívülinek tűnő ámde szerintem természetes dolgokat. Pedig mennyivel izgalmasabb és csodálatosabb így a létezés! Némiképp több odafigyelés, fókusz, koncentráció és tudatosság. Egészen más dimenziója tapasztalható meg ezáltal az élet nevű játéknak. 

És ha mindezt kiegészíted mondjuk napi egy-két csésze zöld teával, az még magasabb szintre tudja emelni. Állítólag a japánok, akik naponta több csészével fogyasztanak belőle, tovább is élnek olyan társaiknál, mint akik nem. Számtalan jótékony hatással bír, fel sem bírnám sorolni mindet, de a teljesség igénye nélkül: rengeteg antioxidánst tartalmaz a sok vitamin és ásványi anyagok mellett, ezáltal erősíti immunrendszerünk. Erősen energetizál, vagyis egységnyi idő alatt hatékonyabbak lehetünk. Kiváló segítőtársunk lehet fogyókúra alatt is, habár én inkább az életmódváltást javaslom, aminek jó, ha szerves része a (zöld) teázás is. A kiázott teafű arcpakolásként újrahasznosítható és így a bőrünknek is kedvezünk. Különböző betegségek megelőzésére is kiváló, amennyiben rendszeresen isszuk. Azt hiszem, nem kell bizonygatnom, mennyivel jobb mint a kávé - amit sokan nagyon szorgosan fogyasztanak. A leszokás pedig úgy a legegyszerűbb, ha helyettesítjük valami mással azt az addiktív akármit amire annyira rávagyunk kattanva, legyen az bármi, igaz ez mindenre. Szóval lényegében le se kell szokni, csupán ÁTszokni, cserélni. Valami jobbra. Rövid időn belül garantáltan érezhető a pozitív élettani hatása.

Én amikor elkezdtem itt a teaházban dolgozni, még 3 évvel ezelőtt, a teakultúrám egyenlő volt a Pickwick filteres teával. Nem szeretném minősíteni, csak azt mondom, egészen más kategória, mint a nálunk fellelhető szálas teák. Itt nagyjából egy hét alatt végig kóstoltam az összes teát. Emlékszem, volt, hogy már szédültem nap végére attól a rengeteg koffeintől és egyebektől amit magamba öntöttem a nagy lelkesedésem közepette, totál nem figyelembe véve, hogy talán nem csak feketéből kéne 3 literrel meginnom egy fél nap alatt. Most már nyilván tudom, hogy miből mennyi az ideális, attól is függően, hogy éppen mi a célom. 

Reggelire legjobb egy jó Assam, vagy Pu-erh, ezek indiai és kínai fekete teák. Egész más ízvilág a kettő, ébresztőnek kiválóak. Délután inkább valamilyen zöld vagy sárga tea, estére pedig gyümölcs vagy rooibush a menüm.  Az elején egyébként szinte csak ízesített teákat ittam - Skót karamellJázmin pearlOolong Orange peel: ezek (voltak) a kedvenceim. Megkellett érnem a natúr, ortodox teákra. Ez egy folyamatnak a része, ami most is tart. Az utóbbi időben már inkább a teljesen ízesítetlen teák vonzanak. Természetesen cukor, citrom nélkül. Egyedül (növényi) tejet szoktam tenni némelyik feketébe. Attól számomra táplálóbb, izgalmasabb és pár teának különösen jót tesz, kiemeli aromáját. 

Miközben ezt írtam, meg is kívántam egy igazi kínai zöld teát. A Yunnan Greenre esett a választásom, ami szerintem kiváló belépő is lehet a filtereken túli szálas teák dimenziójába. Nem túl tolakodó, mondhatni kedves, lágy, édeskés ízű tökéletes zöld tea, szinte érezni lehet a harmóniát és a boldogságot minden kortyintásban.

Azt javaslom, ha lehet ilyet, hogy próbáld ki Te is, nem nekem kell elhinned, sőt... ! Győződj meg Te magad arról, hogy vajon igaz e mindez. 

Stenczel Timi írása, személyesen is találkozhatnak vele a Somerset Teahouse, Árkád üzletében. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tea4you.blog.hu/api/trackback/id/tr6614751895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KTMisi 2019.05.14. 20:19:03

Nagyon érdekes cikk, főleg a különös véletlenek tetszenek! A szálas teákra pedig én is nagyon "rá vagyok kattanva" :)

beszegabi 2019.05.18. 21:24:42

nagyon tetszett a cikk, érdekes, hogy a vásárlók tényleg kb bevonzzák egymást :) már kóstoltam pár teát, de még úgy érzem az elején vagyok, a végén a Yunnan green felkeltette az érdeklődésem, de van olyan zöld teátok még esetleg, amit inkább a kezdőknek ajánlanál? mondjuk ami szintén édeskésebb?

Adrienn8888 2019.06.06. 10:34:05

Kapható nálatok kerámia szűrős bögre?!
süti beállítások módosítása