Biztos, hogy nem. Én legalábbis nem hiszek a véletlenekben, ahhoz túl sok olyan esemény történik nap mint nap, amit egy idő után már kínos is volna csupán véletlennek címkézni. Szerintem.

Gyönyörűen szemlélteti ezt a legutóbbi írásom utáni napom. A metrón ültem, olvastam az aznap kikölcsönzött, pszichológiai témákat boncolgató könyvem. Pár perccel a végállomás előtt, megszólított a mellettem ülő hölgy azzal, hogy habár nem kukkolt de észrevette, mit olvasok, és mivel ő pszichológus, nagyon felkeltette az érdeklődését és szerette volna megtudni, milyen könyvet tartok a kezemben. Elkezdtünk beszélgetni, közben felírta a kiadvány részleteit, hogy később beszerezhesse. Kiderült, hogy egy ismerőse most jelentkezett arra a szakra, ahol én már épp végzek az egyetemen. Így tudtam egy-két megnyugtató tanácsot is üzenni az illetőnek. Váltottunk még pár szót, majd a rövid de annál tartalmasabb beszélgetéstől feltöltődve búcsúztunk egymástól.

Az előző bejegyzés utolsó mondataiban azt írtam, merjük megosztani a gondolatainkat, még akár a metrón mellettünk ülő idegennel is. Merjünk beszélgetést kezdeményezni a környezetünkkel - jó eséllyel pozitív élményként zárul. Vajon mennyi a realitása annak, hogy másnap, miután ezt leírtam, pontosan ez történik meg? Nem sok. Persze, rámondhatjuk, hogy nahát, micsoda véletlen...de amikor már szinte minden időpillanatban ilyen és ehhez hasonló "véletlenek" alkotják az életem, nehezemre esik csupán véletlennek nevezni. Ez azt erősíti bennem, hogy jó úton járok - olyan érzés, mintha az általam lerakott gondolatbeli köveket követném, egyenes irányba a céljaim felé. 

Szépen reprezentálja ez a leírt (vagy kimondott) szavak teremtő erejét is. Hiszem, hogy ez ugyanolyan univerzális törvény, mint a gravitáció. Függetlenül attól, hogy valaki hisz benne vagy sem, működik... Egy kis megfigyeléssel azonban hamar észre veheted, hogy veled is mindig pont az történik, mint amilyen gondolataid voltak azelőtt. Csak kevesen tudatosítják ezt magukban. Pedig hasznos dolog ez, olyan akár egy gyorsítósáv álmaink megvalósulásához. Mármint csak akkor, ha tudatosan foglalkozunk ezzel - ha nem, akkor épp ellenkezőleg hathat. Az kevésbé segít, ha negatív gondolatokkal korlátozod az amúgy határtalan képességű tudatod. Engedd meg magadnak, hogy szárnyaljon. 

Az irányított gondolat gyorsabban is manifesztálódik. 

Nagyon fontos, hogy tudatában legyünk annak, mire fókuszálunk a nap ébren töltött óráiban. Nekem még az álmaim is intenzívebbek amikor tartósan sikerül uralmam alá venni olykor kusza-kósza gondolatvilágom - ilyenkor pedig mivel tisztábban emlékezem rájuk, sokkal több tanítást tudok áthozni az álomvilágból a 3D-be, a fizikai valóságba. Amit aztán itt tudok kamatoztatni.

Ez nem hókusz-pókusz varázslat, hanem konkrét, tanulható elemekből  felépülő "tudománya" a teremtésnek. Egyszerű valóság. Ugyanúgy egy fejleszthető képesség, mint bármilyen másik. 

Az iskolában vélhetően csak azért nem tanítják, mert akkor túl sokan fedeznék fel valódi önmagukat, és tennék azt, amit a szívük diktál, nem pedig amit a társadalom -  ami ugyebár nem érdeke a "vezetőségnek". Nevezzük most csak így. Habár szerintem létezhet egy olyan világ, ahol mindenki a saját életét éli, nem valaki másét, mégis fenntartható és működőképes. 

Mindig mondom - saját gyakorlati sikerélmény nyújt valódi kielégülést, aminek eredményeként alakul ki a hit.