Gyere velünk a teák világába!

Utazás a teák világában

Utazás a teák világában

Mindenmentes környezet

2019. július 27. - Tea Somerset
timi-ment.jpg
Voltál már valaha teljesen egyedül, egymagad a városi közegből kiszakadva, legalább egy teljes napon át beszéd, elektronika, füst és zajmentes természetes környezetben? Olyan helyen, ahol rajtad kívül csak a fák, növények lélegeznek, egy másik emberi lélek sem zavar meg... Puritán körülmények között, a lehető legegyszerűbb létezési formában.
Én jó ideje vágyakoztam egy ilyen megtapasztalásra, ami végre beteljesült. Úgy adódott, hogy kitudtam vonni magam mindenféle ügyekből másfél napra. (Nyilván, én voltam az, aki szándékosan így tetrisezte össze a tennivalóit.)
Szóval felmentem egy hegy tetejére, és ott töltöttem 2 éjszakát, egy teljes és egy fél napot, totál egyedül (nem magányosan!). Kitudja meddig sorolhatnám, mennyi - mennyi érzés, gondolat oldódott és bukkant fel, de ez a bejegyzés jelenleg nem arról szól, hogy ezeket kifejtsem.
Ellenben, van néhány olyan, melyekről ezen blog keretein belül is érdemes lehet szót ejtenem. 
Az egyik legszembetűnőbb felismerés az volt, mennyivel másabb közérzetet ad az erdő, a friss levegő - a "mindenmentes" környezet. Persze, ez nem olyan meglepő. Mégis, egészen más ilyen közelről tapasztalni ezt, sokkal mélyebb élmény, mint lexikálisan tudni valamit. Csak némi gyümölcsöt, mogyorót és magvas rizspufit vittem magammal, amit szépen kiporciózgattam, hogy végig elég legyen, mivel nem terveztem lemászni a városba. Azt gondoltam, nehezen bírom majd, vagy nagyon vágyom valami másra, akár főtt kajára. Nem így történt, teljesen jól elvoltam ezzel a szerzetes adaggal, sőt kifejezetten az esett jól. Sokkal tisztább volt az elmém, egész máshogy funkcionált a testem és a lelkem egyaránt, ennyi és ilyen mennyiségű és minőségű étel bevitelével. Ilyesféle napokat itt Budapesten elég nehezen illesztek be, hiába szeretnék én legalább hetente egy ilyet tartani. Amint vissza tértem, rá jöttem, miért. Hiszen bármerre nézek, pékségek, éttermek és gyorskajáldák vesznek körül, és/vagy azok hirdetései, amik elkerülhetetlenül kerülnek bele perifériásan a tudatalattimba, ami vélhetően befolyásolja az étvágyamat. Minden tiszteletem azoké, akik ezen felül bírnak kerekedni és nem esik nehezükre tartani egy egészséges életmódot. Nekem ez óriási küzdés és kihívás, de tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Bízom benne, hogy mielőbb megtalálom a módját annak, hogy ez számomra is rutinszerűen menjen.
Habár tudom, az efféle elvonulás nem mindenki számára a legvonzóbb program, mégis azt gondolom, talán éppen ezért egy érdekes kísérlet ami lehetőséget teremt mély önismereti munkálatokhoz. 
Ehhez a kis mini tisztító kúrához kiváló kiegészítő volt a kedvenc natúr zöld teám, amit oda is vittem magammal. Yunnani zöld teát áztattam friss, hideg vízben és öntöttem le 3-4x legalább - azaz gyakorlatilag egész nap pár gramm tealevélből pótoltam a vizet, ami többszörösen felhasználva is minden alkalommal különlegesen finom, friss és zamatos ízekkel varázsolt el.
Meg jó, hogy a Somersetben is folyamatosan kapható! Akár csak egy kóstoló formájában is, ha nem vennél elsőre 10 dekát belőle - habár a siker garantált. 
Stenczel Timi írása, személyesen is találkozhatnak vele a Somerset Teahouse, Árkád üzletében. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tea4you.blog.hu/api/trackback/id/tr1614982392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása