Jelentem: az előző bejegyzésben említett, saját recept alapján készült szúnyogriasztó permet igencsak hatásosnak bizonyult.

Ezt egy "véletlenül" elkövetett teszt is bizonyítja, amikoris két barátnőm közül az egyikük ezzel fújkálta be magát, míg a másik a szokásos drogériában kaphatóval. Amikor az utóbbit már ették a szúnyogok este, addig a permettel befújt lányt nem. Annak ellenére, hogy elsöprő sikere révén többen is használtuk, mégis maradt belőle egy fél flakon - ergó nem kell belőle olyan rengeteg ahhoz, hogy hatékony legyen.

 A múlt hetem az Everness fesztiválon töltöttem, a Balaton parton. Önkéntesként mentem, ezáltal egyenesen a fesztivál vérkeringésébe kerültem. Nem jobb vagy rosszabb így, mint "sima" résztvevőként, egyszerűen más. Bizonyos szempontokból jobb: gyakorlatilag a leutazás és pár fagyi összegéből "megúsztam". Nagyon finomakat ehettem, külön szakács főzött ránk, mindenféle izgalmas, vega ételeket. Cserébe napi 6 órát kellett "ledolgozni", számomra az sem volt kifejezett munka, mert olyan feladatkörbe sikerült bekerülnöm a legjobb barátnőmmel együtt, hogy az egyáltalán nem volt megerőltető és a beosztásunk is olyan volt, hogy semmiről sem maradtunk le, amin ott akartunk volna lenni. Persze nem mindenki járt ilyen jól, többen elégedetlenkedtek, kevésbé élvezték a rájuk rótt feladatokat. Véleményem szerint, mint ahogyan semmi sem, ez sem véletlen - ki mit kap s azt hogyan éli meg. Összecseng azzal, mint amit a hétköznapi életben végez az ember. Nekem pont ilyen a Teaház is, örömmel járok be, olyan dolgokat csinálhatok itt, melyeket egyébként is szívesen teszek. Ez egyszerűen döntés kérdése - ami valójában már ott dől el, hogy mit tud elképzelni magának az ember. Én jelenleg pont egy ilyen helyet, ezekkel körülményekkel és olyan igényekkel amiket itt maradéktalanul meg is kapok. Az a vicces, hogy amint felvállaltam a felelősséget saját életem felett, megkaptam a megfelelő erőt és lehetőségeket ahhoz, hogy úgy tetrisezzem össze a dolgaim, ahogyan az nekem tetszik. Paradoxon, hogy a legtöbben pont erre vágynak, mégis folyton mást okolnak, ha máshogy alakul a történetük - ahelyett, hogy magukra vállalnák a felelősséget.

 Na de, visszakanyarodva. Egészen hihetetlen, mennyi változást tud hozni az ember életébe pár nap leforgása. Nem a konkrét eseményekre szeretnék most kitérni, hanem a tanulságra. Hagytam magam sodródni, engedtem, hogy bármi megtörténjen, aminek megkell. Igyekeztem elengedni a korlátozó gondolataimat. Így aztán igazán tartalmas egy  hét tudott ez lenni, nem túlzok ha azt mondom katartikus. Olyan előadásokba hallgathattam bele, amiknek pontosan megvolt a helye és reagált az éppen engem foglalkoztató témákra, olyan programokon vehettem részt, ami válaszokkal szolgált egy-egy aktuális gondolatomra, olyan találkozásokban lehetett részem, melyek hiszem, hogy karmikusak. Valódi élményekkel gazdagodtam, amikért végtelenül hálás vagyok. Elindultak folyamatok s befejeződtek olyanok, amik a végükhöz értek. Megtanultam, mit jelent feltétel nélkül szeretni valakit. Ezt például olyan sokat hangoztatják, hogy csak így "szabad", blabla. De szerintem kevesen tudják vagy értik igazán, hogy ezt hogyan is lehet megélni a valóságban.  Biztos van, akinek könnyebben megy, másnak nehezebben… a jó hír viszont az, hogy tanulható, szerintem. Önismeret útján. Engem legalábbis ez az, ami elvezet olyan felismerésekhez és egyre magasabb frekvenciájú élethez, amiért érdemes létezni.

 Fesztivál ide vagy oda, a teázás nem maradhat el. Szerencsére pont volt egy teaház kitelepülve, ahová betudtunk húzódni egyik hűvös este a barátaimmal. Megkértem egyiküket, hogy rendeljen nekem bármit, amit gondol, bíztam benne, hiszen Ő nálam sokkal nagyobb teaszakértő. Addig én még elszaladtam valamiért a sátramhoz. Szeretem a meglepetéseket, ez is kvázi annak minősült számomra, szóval izgatottan siettem vissza, vajon milyen teát rendelt nekem. Nos, nem mást, mint egy Genmaichát. Sikerült kiválasztania talán épp azt az egyet, amit nem igazán kedvelek. De csak nevettem egyet, és azonnal megláttam benne a lehetőséget: hátha most már időközben megszerettem, hiszen utoljára nagyjából három évvel ezelőtt kóstoltam, amikor pályafutásom kezdtem a teaházban. Időnként pedig jó újra és újra megkóstolni olyan teákat is, amik egyszer nem ízlettek, mert simán lehet, hogy azóta változott az ízlésem. Ez meg egy olyan tea, amit magamtól csak halogattam volna újra kóstolni. Ő legalább most jól szembe helyezett vele. S lám, nem is volt olyan rossz! Bár továbbra sem lett a kedvencem, nem kizárt, hogy lefőzök majd párszor magamnak, csak úgy. Egyébként Japán zöldtea az alapja, amibe teljesértékű pirított rizsszemeket kevernek. Ezáltal egy igen rendhagyó ízvilágot tapasztalhatunk, olyasmit, amit jellemzően vagy nagyon utálni vagy kifejezetten szeretni lehet. Én meg erősítem a szabályt azzal, hogy most már pont a közepén állok a két szélsőségnek.

 Ezennel zárom is ezt a posztot, kicsit hosszabbra sikeredett, mint szokott. Szóval korlátokat le, Genmaichát pedig kóstoljátok meg ti is, akár itt, a Somersetben.