Időnként felmerül bennem a kérdés, vajon jó úton járok e. A saját ösvényemet taposom, esetleg valaki másét… meg egyébként is, mi az irány. Nyilván ehhez tisztában kell lenni azzal, hová szeretnék megérkezni. Rájöttem, mivel tudom ezt jól szűrni - ha megvizsgálom, hogy s mint telnek napjaim. 

Ha azt tapasztalom, hogy már erőfeszítések nélkül is olyan emberekkel és szituációkkal találkozom, amik és akik passzolnak a céljaimhoz és közelebb visznek hozzá, az eredmény pozitív. Mondhatni, ha olyan történéseket vonzok magamhoz amik segítik az utamat - vagyis áramlásban vagyok és szinte mágikus módon sorra valósulnak meg apróbb célkitűzéseim is. Az elképzelésekkel ellentétben, azzal, ha felelősséget vállalunk saját életünkért és nem minden mást okolunk sorsunk alakulásáért, valójában sokkal nagyobb szabadságot teremtünk meg magunknak. Hiszen azzal csak korlátokat emelünk magunk köré, ha másra ruházzuk a felelősséget. Azzal átadjuk az irányítást a médiának, a kormánynak, a családunknak és egyéb befolyásoló tényezőknek. Míg amikor elengedjük ezeket, ott leszünk, hogy bármi van, az saját magunknak köszönhető. Igen, ez talán a rögösebb út - ugyanakkor mindenképpen az eredményesebb (és egyébként élvezetesebb) is. De amíg mások helyzetétől függünk, evidens, hogy nem fogunk tudni túl magasra törni. 

Tökéletes példája ennek az előző hétvégém, amikor a szombat estém egy  Dél-alföldi városka szélén töltöttem, egy jurtában. Érdekes történet az is, hogy oda hogy kerültem, de ami még ennél is izgisebb, hogy egy valódi teaszertartás részese is lehettem ezáltal. A pár, akik vendégül láttak, teljesen önellátó életmódot folytatnak saját biofarmjukon. Ott állították fel a jurtát is, amiben élnek. A modernizáció nyújtotta lehetőségek teljes mellőzésével. Na jó, ez túlzás, elvégre egy lámpa és egy tűzhely is helyet kapott, valamint használnak (nyomkodós) telefont és laptopot - utóbbit főként írásra, alkotásra, kapcsolattartásra. 

100%-ban saját alapanyagok felhasználásával készült pizzával vártak, aminek ízén - de még illatán is érezni lehetett annak tiszta forrását. Desszerttel én készültem, nagyon fitt és finom muffinkák formájában. Ééés ezután következett a meglepetés, amire nem számítottam: a teázás. Nem is akármilyen, hanem autentikus tea kellékekkel, minőségi szálas teákkal. Több féle pu-erh, sárga, zöld és vörös teák. A kedvenceim. Kiderült az is, hogy valamikor a Somerset Teaházban is járt már Csaba, aki nagy szakértője a tradicionális teázásnak. Sőt, Dominika pedig az én jelenlegi lakhelyemtől egy utcányira lakott 10 évvel ezelőtt, mielőtt még alternatív életmódjába kezdett volna. 

Hosszas, mély beszélgetésekbe elegyedtünk az élet nagy dolgairól. Meglepett, mennyire azonos ideológiát vallunk. Ők anélkül, hogy külső ingerek érnék elméjüket (szándékosan kerülik is), ugyanúgy gondolkodnak mint én, aki akarva-akaratlanul részesülök a "nagyvárosi" élet szennyeiből. Sőt, érdeklődéssel olvasok és/vagy hallgatok más nézeteket, melyekből akár ihletet merítek saját szemléletű valóságképem megalkotásához. Mégis, mindenben egyezett gondolkodásunk. Ebből több következtetést is lelehet vonni…

Érdekes tapasztalás volt ez a találkozás. A tanulság többek között számomra az, hogy sokszor a legváratlanabb helyeken és időben érkezik olyan szituáció, ami mint puzzle darab illeszkedik a életembe. Kiegészíti azt olyan új információkkal, ami közelebb visz a teljes kép kirakásáig. Mondhatnám úgy is, segít az emlékezésben. Többször inkább ezt érzem, mintha valójában nem újdonság volna amit hallok, hanem csak több fény jut a sötétségbe és egyre kevesebb az árnyékos rész. 

Úgy tűnik, teázni bárhol, bármikor és bárkinek maradandó élményt tud nyújtani…